Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


December

2008.12.15
Emcsi írása:.....Csizma az ablakban, autó a lőtéren-.... Mikulás Rallye felkészülés Soron követő megmérettetés a hétvégén megrendezésre kerülő Mikulás Rallye, amely már sok éves múltra tekint vissza és rangos eseményként méltón tölti be az évadzáró futam szerepét ahol a Rallye első- és másodosztály mellett az RTE és amatőr bajnokságok versenyzői is rajthoz állnak. Itt már nem kell bajnoki pontokért küzdeni, önfeledt örömautózásról van szó, persze nem lényegtelen, ki hol végez. Emődi Balázs és Kiss Roland Ladájukkal az N/2 géposztályban 7db Suzuki ellenfeleként állnak rajthoz. A versenyzőpárost egyesületük műhelyében kerestem fel: A felkészülést ezúttal versenyautónk komolyabb átvizsgálásával kezdtük, a veszprémi murvás pályák igazi autógyilkos túlélőpróbát jelentenek, emiatt a futómű minden elemét megbontottuk, minden olyan alkatrészt cseréltünk ami nem ígérte meg, hogy kibírja a célig. Alapos körültekintést igényel a tartalék alkatrészek előkészítése is, nem szabad megfeledkeznünk a legapróbb dologról sem, ami kellhet a szervizelésnél. Ezúton szeretném megköszönni a profi hátteret az N.P. Racing team SE két öregjének; Szelepnek és Unicumnak, és mindenkinek aki felkészülésünket , szereplésünket segíti. Balázs elmondta még, hogy szeretnének a maguk és az egyesület megelégedettségére sikeresen helytállni, de ezen a versenyen a célba érés is fél sikernek számít, több éves tapasztalat, hogy a célvonalat a mezőny közel fele nem látja meg. A páros idén még két versenyen tervez rajthoz állni, mindkettő Pécshez közeli helyszínen amatőr bajnoki futamként kerül megrendezésre. A versenyekről a páros belsőkamerás felvételei többek közt a www.lepoldsportvideo.hu oldalon tekinthetők meg. Mikulás Rallye felemásra sikerült. Emődi Balázs és Tőke Dani célba ért. Király Gábor, Schuck János és Denke Lajos kiesett. VFTS-nek eltört a futóműve, Felicia Kit-Car hajtása ment szét, a másik Skoda elektromos hiba (computer)miatt állt ki........... ................................................................ Hétvégén (szombaton) Budapesten a VII. Rally Party-n képviselt bennünket Emődi Balázs. Azt hiszem hatalmas sikert ért el azzal, hogy szurkolói szavazatok alapján Ő lett 2008 legjobb RII. "N" csoportos pilótája.... Pomázon volt az Autós Gyorsasági Bajnokság díjkiosztója ahol Németh "16V" Péter és Béres "Unicum" Attila is serleget vehetett az N-3500 kategória 2. és 3. helye, valamint az "N" csoport 3. helyezése alapján........................................................ ............................................................... Hétvégén csapatunk három pilótája biztos versenyautóba ül. Kurdra látogatunk el a TME Bajnokság záró futamára. Király Gábor-Zejda Viki-VFTS, Béres "Unicum" Attila-Skoda Felicia, míg "ajándékként" Emődi Balázs-Szilágyi Misivel kipróbálhat egy igazi A csoportos gyári Favoritot. Meglátjuk mennyire jön be, hogy máshol hajt a kocsi!!!!! Ha Szelep karja rendbe jön akkor Ő a Felicia Kit-Cart fogja terelgetni. Idénre már csak két verseny maradt ezen kívül, 27.-én három autóval megyünk Nagyhajmásra, majd 6-7 autóval 28.-án a Rallye Gálára............................................................................................... Ismét egy cikk (toljadneki,hu) Emcsitől................................Immáron 12. alkalommal került megrendezésre a Mikulás Rallye, mely látnivalókban, izgalmakban gazdag évadzáró élményt jelentett a nézőknek, versenyzőnek egyaránt. Mint eddig minden évben, most is közel 200 autót láthattunk a veszprémi pályákon. Jómagam 6. alkalommal indultam a Mikulás Rallye-n. A szombati napunk most is a verseny adminisztratív teendői és a gépátvétel mellett a pályabejárásról szólt. Először kicsit megijedtünk látva a helyenként 30 cm mély dagonyát, ahol nemegyszer végighúztuk a tréningre ítélt Golf alját. Az Öskü-Öskü és a Bánta-Öskü gyorsasági szakaszok már a tréningen is gyalázatos állapotban voltak, de a jutaspusztai szakasz kellemes csalódást okozott! Nekem az elmúlt években is a klasszikus lőtéri gyorsasági volt a kedvencem és ez ezúttal sem volt ez másként. Túl voltunk a tréningen, felírtuk a pályákat és azt kell mondjam az égiek kegyeikbe fogadták a versenyzőket és autóikat, mert a nézők csontjáig hatoló szél és a gyengécske napsütés vasárnapra szépen felszárította a pályákat, de ettől a rangsorom nem változott, a lőtér maradt a kedvenc! A kategóriánkban rajtunk kívül csak Suzukik voltak, így papírformaszerű eredmény született. A kategória 5. helyén végeztünk, de megelégedéssel nyugtáztam, hogy az utolsó gyorson 2 GTI Suzuki is mögöttünk volt 19, illetve 32 másodperccel. Mindent összevetve nagyon jó kis verseny volt, az autónkat karcolás nélkül hoztuk be a célba. Az idei évben még további két versenyen fogunk rajthoz állni, mindkettő Pécshez közeli helyszínen, amatőr bajnoki futamként kerül megrendezésre. Emődi Balázs – Kiss Roland Lada21011 ................................................................. .Két idézet Rallye rajongótól:................................................................ "PILÓTÁNAK LENNI ANNYIT JELENT MINT PONTOSAN 240km/h-VAL BEVENNI EGY KANYART.HA UGYANIS 239-CEL TESZED,ELVESZTETTED A FUTAMOT.HA 241-el,AKKOR AZ ÉLETEDET!!!"..................................... "AZ AERODINAMIKA CSAK AZOKNAK VALÓ AKIK KÉPTELENEK MINDENT KIPRÉSELNI A MOTORBÓL!"...................................................... ................................................................ . Fórumban bátran írjatok, ha van kérdésetek, azt tegyétek fel!!!!.................... ................................................. Régebbi írások az archívumban. ................................ Szóval elkészült a Favorit, mivel a TME verseny elmaradt ezért Emcsivel és Szilágyi Misivel a Rallye Gálán láthatjátok. Képek később, azonban a kiváncsiak kedvéért feltettem profilképnek. Balázs ma kipróbálta, fülig ért a szája, hárman szedtük ki mert nem akart kiszálni belőle!!!.......................................Nagyhajmáson Pintér Tamás - Honda CRX, Emődi Balázs - Lada 21011 "N", Denke Lajos - Skoda Felícia, Béres "Unicum" Attila - Skoda Felícia indul. Míg a Gálán megemelt létszámmal, 8 autóval veszünk részt. Kovács Tamás régi-új navigátorával Kovács Zitával- Zastava, Király Gábor - Zejda Viki - VFTS, Béres "Unicum" Attila - Béres Sylvia - Skoda Felicia, Molnár Zoltán - Molnár Zoltánné - Lada, Tőke Dani - VFTS, Varga Roland - Lada 21011 "N", Emődi Balázs - Szilágyi Misi - Skoda Favorit. Németh "16V" Péter - Skoda Felícia Kit-Car........................................................