Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009 Szeptember

2009.09.19
Megérkezett a csapat Sátoraljaújhelyről. Egy kalandos versenyen vannak túl. Szelepéknek ezen a versenyen minden ami rossz, összejött. Az első három gyorsaságin 100 fokon forrt a motor, de így is 15 másodperces előnnyel értek a szervízparkba. Második kör első gyorsaságiján végre minden rendben volt és őrizték a kategória első helyét. Ezután már jöttek a bajok. Második gyorsaságin szakadt az eső, az autón slick gumik. Ha nehezen is, de letaláltak Bózsva-Telkibányán, de Kellerék átvették a vezetést. Ők isteni (Yokohama mérnök)sugallatot kaptak és esős gumi került az autójukra. Ezt az információt megtartva kerültek az élre, így a 3. 13 km-s gyorsasági pár mp előnnyel ismét Kelleréké volt. Újra szervízpark, Kit-Car új gumikat és lámpasort kapott. A harmadik kör 1-2 gyorsasági szakasza ismét Szelepéké volt. Minimálisra csökkentették hátrányukat a második helyen. Szombati utolsó gyorsán azonban 6 km-re a vége előtt bal első defektet kaptak mely megpecsételte a sorsukat, visszaestek a harmadik helyre. Esti szervizben új lökhárítót, sárvédőt, futóművet kellett a defekt miatt az autóra tenni, mert a szétmálló gumi mindent lebontott. Vasárnap nagy hajrába kezdtek a fiúk. az első két gyorson 21 másodpercet hoztak az előttük lévőn, úgy hogy a végére elment a szervó. A sietés az utolsó gyorsasági végére előnnyé kovácsolódott, második helyen értek célba. Szóval bajból volt elég, forrt a motor, vízen slick gumi, két nap alatt 3 defekt. De minden jó ha jó a vége, ezzel a második hellyel 13 pont az előnyük, így már ki lehet jelenteni, hogy 2009 ORB BAJNOKA A6 Géposztályban: NÉMETH 16V PÉTER - BÉRES UNICUM ATTILA.Köszönjük a támogatóknak, hogy ott lehettünk és a nagyszerű szervízcsapatnak (Tibi,Loki,Viktor és Bandi) akik minden szervízparkban kitűnően rakták rendbe az autót..Kaltenecker Balázs - Bakos István páros Feliciával teljesítették a távot. Ők "csak" egy féltengelyt amortizáltak le a verseny során. Balázsékat legközelebb Nagypallon lehet látni, ekkor újra a favorittal veszik fel a versenyt..

VI Q8 Kupa Siklós. Két párosunk indult a VI. Q8 kupán Siklóson. Kaltenecker tesók az N csoportos Feliciával, Kovács Tamás, Apival és a Yugoval. Reggel már készült pár fotó amiket fel is tettem. .....

Statoil Geredlak Kupa Csapat készül következő megmérettetésre. 6 párosunk indul az RSB Nagypali futamán. Kovács Tomi-Kovács Zita Yugoval, Kaltenecker B-Bakos I. Favorittal, Kis Pisti - Szántó Zs. Trabant, Molnár Z.-Molnár Gy. Lada,  Dergez Attila (Loki)- Luca Orsolya Lada "N", Kaltenecker Ádám - Deák Tamás Opel Corsa. . Beszámolók a verseny után

 

Versenyzőink sikeresen teljesítették a hétvégét, 4 párosunk kibérelte magának a második helyet.  Kis Pisti-Szántó Zsolt páros Trabanttal a második helyen végeztek. Autójuk motorja finoman szólva sem dorbézolt a lóerőktől. Kovács Tomi-Kovács Zita a Yugóval szintén második helyen végzett. Molnár Zolikáék A Light-ban és Kaltenecker Balázs- Bakos Pisti-Favorit trió a "változatosság" kedvéért szintén második helyen végzett. Dergez Attila-Luca Orsolya párosnak nem volt szerencséje, az "N" ladának a második futamban kiszakadt a baloldali trapézkarja. A szervíz ugyan rendberakta a kocsit, de a gyorson sok időt vesztettek így 5. helyen értek célba. Kaltenecker Ádám-Deák Tamással egy 6.. helyet zsebeltek be.

Kép  Écs, Rábaring.  Hétvégén az RSB futammal egy időben Écsen a Rábaringen indult  Bölcs Balázs-Péntek Lajos páros Skoda Favorittal. 

Balázs beszámolója a versenyről:    Az első gyorsaságin történt: A fehér aszfaltos szakaszról át kellett menni egy kis murvás összekötő részre, ahol az előttem induló autók úgy kijárták a földet, hogy csak egy 10cm-es beton padka maradt az út közepén. Ezt bal első támasztó kerékkel kaptuk el. A magnézium felni azonnal ketté tört és az első teleszkóp eldurrant. Ekkor kezdődtek a problémák, az utána következő szervizen nem vettük észre a lengőkar enyhe görbeségét. A második gyorsaságin még jobban meghajlott a lengőkar, elment a féltengely hézag. Na ezt már menet közben megéreztük, a 8. kilométerben el is tört a féltengely. Maradt egy jobbos hajtásunk a maradék 3km-re, végigmentünk és a szervizben ezt a problémát is orvosoltuk. Következett a harmadik, már 18 km-es gyorsasági. Ezen viszonylag gond nélkül végig mentünk, de a háromnegyedénél észrevettük, hogy erőtlen az autó. A szervizponton kiderült, hogy megakadt az egyik üzemanyagpumpa. Ezt is sikerült kijavítanunk. A negyedik szintén 18km-es szakasz rajtjához teljes nyugalommal álltunk, mivel az összes korábbi hibát kijavítottuk. Ez meg is látszott a teljesítményünkön, egészen az utolsó tempós jobbos kanyarig. A 150m egyenes utáni sima jobb, tempóba 5. telin megérkeztünk. Épp a 6. sebességet készültem ráhúzni, amikor megpillantottam a kanyar bejáratán a felhordott kavicsot. Az irányíthatatlannál vált autó bal oldalával, a kibetonozott vízelvezető árokba landoltunk, majd az árok oldalának csapódva körülbelül még 20 métert csúsztunk. A motor újraindítása után kikászálódtunk az árokból és a maradék 5 km-t teljesítésével sikeresen célba értünk. Férfi munka volt, de minden verseny a célban ér véget.

Ma volt üléspróbán Pintér Tomika. Hétvégén Nagyhajmáson teljes Egyesületi háttérrel, Egyesületi autóval áll rajthoz, Az autó a már jól ismert N csoportos Skoda Felicia.Tomika testvére, Pintér Katalin navigálásával indult Nagyhajmáson. A verseny nem úgy kezdődött ahogy szerették volna. Még a rajt előtt eltört a féltengely. Ez szerencse volt a szerencsétlenségben, mert sportbírói engedéllyel az autót szervizünk megjavította és ha kicsit késve is, de eltudtak rajtolni.Megpróbálom Tomi szavait idézni: Az autó nagyon jó, egyre jobban elvezem. A pálya minősége viszont nem tetszik, a betonon nagyon csúszik a murvagumi. Eredményekről még nem tudok, de élveztem, mert egy igazán jót autóztam