Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010 Május

2010.05.24

Postára kerültek a Salgó Rallye nevezések. Két párosunk indul, Kis Robi - Zejda Viki - Lada VFTS és Varga Roland - Béres "Unicum" Attila - Lada Gr N Historic

 

Hasonlóan mint tavaly ismét Szlovákiában lesz az első nap, de teljesen új pályákon, napot az Ózdi Salak Show zárja. Vasárnap két tradicionális gyorsasági szakasz várja a versenyzőket. Újra lesz a Kisterenyi körgyors és Zagyvaróna - Cered.

 

Salgó Rallye

 

  

Kép

 Kép

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

Rövid nyilatkozat Vikitől a verseny végén:Kép

 

 Felkészülten és nagy reményekkel vágtunk neki a Salgó Rallyenak. Az első nap Szlovák pályákon zajlott,de már a pályabejárás során felmértük,hogy a mi kocsinknak nem fog kedvezni a sok fölfelébe menés. Az első(Potok) és a második(Turcok) gyorson,2. időt tudtunk autózni,de sajnos a harmadik(Rybnik) gyorson a technika ördöge közbe szólt (motor totál), így fel kellett hogy adjuk a versenyt. Csalódottak,és szomorúak voltunk,de próbáltuk a lehető legjobbat kihozni ebből a helyzetből,amit a szervíznek köszönhettünk.Áldozatos munkájuk meghozta a hozzájuk fűzött reményeket,így vasárnap folytatni tudtuk a versenyt,a Szuper Rallye szabályainak megfelelően. Vasárnap a híres Sagó pályákon zajlott,ami Robinak hazai pályák voltak. Itt már örömautózás volt,ami tét nélkül ment,és így a napot a 3.helyen tudtuk zárni. Ez a 3.hely,6 pontot hozott az évvégi értékeléshez,így a bajnokság 2.helyén állunk jelenleg.

 

 

Varga Roland - Béres Unicum Attila páros Lada Gr1 mindkét napon abszolúlt 3. és kategória első helyezést ért el.  Ezzel az eredménnyel vezetik kategóriájukat az ORB Historic Bajnokságban

 

 

 

Kép  Kép

 

 

 

 

 

 

 

Magyarbóly

 

Véget ért a verseny.  Azt hiszem sokáig emlékezetes marad mindenkinek.  Ilyen időjárási viszonyok között ritkán versenyez az ember.  Mindkét nap szakadó esőben, viharos szélben teljesítette a mezőny a négy futamot.  Gratuláció illeti a rendezőket és a versenyzőket is akik vállalták, hogy elindulnak ezen a nehéz versenyen.

 

Egyesületünk versenyzői is becsületesen helyt álltak.  A profi pilóták előtt szeretném megemlíteni a Kakuk-Rákóczi párost akik Mini Cooperral életük második versenyén megnyerték kategóriájukat ahol nem kevesebb mint 17 induló volt.

 

 Eredmények:

 

Györkő J -Egerszegi  Zs - Mitsubishi,  abszolút és kategória 2. hely.

 

Kaltenecker  B - Bakos I - Skoda Favorit, abszolút 5,  kategória 1 hely

 

Juhász  M  - Skoda G -  BMW M3,   kategória 1 hely

 

Kakuk F - Rákóczi E - Mini Cooper  kategória 1 hely

 

Lukács Z - Leutsch Á - kategória 3. hely

 

Molnár Gy - Kotics M - Lada Gr2  kategória 5. hely

 

Knippl R - Keresztes M - Suzuki Swift Gti,  kategória 6. hely

 

 

 

 

 

KépKépKép

KépKépKép